Gerlinde Ortner
NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI
- Ha a gyerek nem akar elaludni -
Andris, itt az ideje, hogy végre lefeküdj! – figyelmezteti kisfiát édesanya. Andris azonban épp az autóival van elfoglalva, és esze ágában sincs abbahagyni a játékot.
- Hadd játsszam még egy kicsit! – kérleli édesanyját.
- Szó sem lehet róla! Így is tovább maradtál fenn, mint máskor. Na, gyere gyorsan.
A gyerek protestál, de végül sikerül édesanyjának lefektetnie. Gyors jójcakátpuszi, villanyoltás, ajtóbecsukás.
Pár perc sem telik el, Andris már dugja is ki a fejét az ajtón:
- Szomjas vagyok!
- Jól van – mondja édesanya -, szaladj, igyál valamit, de gyorsan.
Andris egyre lassuló léptekkel vonul át a nappali szobán. Lehetőleg minél többet szeretne elcsípni a tévé műsorából.
- Minden este ugyanez a cirkusz! – mordul rá az édesapa.
Andris hosszas huzavona után elégedetlenül visszakullog a szobájába.
Ugyanezen az estén történt, messze-messze Andristól, meg a szüleitől, hogy Álommanó megint a Földre készült. Mint tudjátok, Álommanó álomport szór a gyerekek szemébe, hogy ha tetszik, ha nem, elaludjanak. Csak azt az egyet nem tudjátok talán, hogy Álommanónak is van egy sereg gyereke. A nagyobb manógyerekek már segíthetnek édesapjuknak a munkában. A legkisebb manógyerek pedig, a kis kíváncsi gézengúz, legszívesebben mindenbe beleütné az orrát! Állandóan unszolja édesapját, Álommanót, hogy vigye magával őt is a Földre. De hiába. Ezen az estén aztán elhatározza, hogy titokban mégiscsak édesapjával tart. Mint tudjátok, Álommanó nagy zsák álomport cipel a hátán. Manócska kiönt egy kevés álomport a zsákból, maga pedig belebújik. Indulás a Földre!
Hú, ez aztán a repülés! Manócska egészen beleszédül. Mihelyt megérkeznek a Földre, észrevétlenül kibújik zsákból. De még most is szédül. Lehunyja hát a szemét, és a falnak támaszkodik. Amikor pedig megint felpillant – jó, jaj! -, Álommanó már messze jár, nem látja sehol! De Manócska nem búsul sokáig:
Megnézem magamnak a Földet, aztán még mindig lesz elég időm, hogy apámat megkeressem – gondolja elégedetten. – Mindjárt be is kukkantok ebbe a szobába.
És tudjátok, kinek a szobájába kukucskál be Manócska? Bizony: az Andriséba!
- hát ez meg miféle szerzet? – kiált fel meglepetten Andris. – Ki vagy te? Nem ismerlek! De mókás képed van!
Szerencsére a szülei a televízió előtt ülnek, különben meghallották volna Andris szavait.
- Persze, hogy nem ismersz – mondja Manócska. – Most járok először a Földön. Az én papám az Álommanó.
- Akkor te biztosan Mankócska vagy, ugye? – bámul Andris.
- Igen, azért jöttem, hogy segítsek apámnak – henceg Manócska.
- Tudod mit? – kiált fel Andris. – Tehetnél nekem egy nagy-nagy szívességet! Úgy unatkozom itt az ágyban. Legszívesebben sose aludnék. Ha nem volna az a buta elalvás, sokkal többet játszhatnék. Te biztosan tudsz nekem segíteni, hogy az Álommanó ne jöjjön be a szobámba!
Manócska nagyon büszke, hogy Andris ilyesmit tételez fel róla.
- Na jó, segítek – mondja kegyesen. – Apámtól tudom, hogy ahol már elvégezte az aznap esti munkáját, leszór az ajtó elé egy marék álomport, amit ti nem láthattok, csak mi. Ha nem szórná az ajtó elé az álomport, még utóbb újra belehintene egy adagot valakinek a szemébe, az meg kétszer olyan sokáig aludna – máshol pedig esetleg elfelejtené, és az a gyerek reggelig is ébren maradna. Itt van az én zsebemben egy marék álompor – tudod, mit? – ideszórom az ajtód elé.
- Szuper! Örvendezik Andris. – Akkor játszhatom, ameddig csak akarok! Köszönöm szépen aranyos Manócska!
- No, megyek világot látni – szedelőzködik a manógyerek. – Holnap este megint meglátogatlak. Mulass jól!
Andris pedig boldogan játszik az autóival. Legszívesebben felállítaná az autóversenypályát, de fél, hogy arra mégiscsak felfigyelnek a szülei. Ásítozik, a szeme könnyezik, de ügyet sem vet rá.
Másnap reggel Andris bizony igen sápadt, és fekete karikák vannak a szeme alatt. Barátai beszólnak érte, és játszani hívják.
- Rendezzünk versenyfutást! – ajánlja Miki. Andris örül, mert nagyon szeret futni. Különben is meg akarja mutatni annak a pimasz Mikinek, aki mindig csúfolja a lemaradókat. Ha pedig Andris győz, akkor mérgelődik.
- Elkészülni – vigyázz – rajta!
Nekilódul az egész csapat. De mi történt? Az egyik fiú hátul kullog! Egyre nő a távolság közte meg a többi futó között! Ki az? Hát bizony – Andris! Annyira fáradt, hogy nem is fut – inkább csak vánszorog csigalassúsággal a többiek után. Miki a győztes. Ki is neveti Andrist.
Andris úgy érzi, mintha szivacsból lenne a lába. Bosszankodik. Nem is játszik tovább a barátaival, mérgesen hazabaktat. De otthon sincs kedve semmihez. Délután megnézheti a televízióban a gyerekműsort – de még az érdekes kalandfilm sem köti le az érdeklődését. Fáj a feje, alig tudja nyitva tartani a szemét. Este ezért a szokásosnál sokkal hamarabb bújik ágyba.
Villanyoltás után megint betoppan Manócska.
- Na, mi van? Most se akarsz aludni?
Andris legszívesebben azt válaszolná, hogy inkább elalszik, de meggondolja:
- Hát persze, hogy nem akarok aludni! Olyan jó volt tegnap éjjel! Légy szíves, szórj megint egy kis álomport az ajtónk elé.
És Andris megint ébren tölti az éjszakát. De most már nem sok öröme telik benne, ha az autóival játszik. Kotorászik a játékai között, de valójában semmi sem érdekli.
Unatkozom! Nem is érzem jól magam, mindenem fáj! Igazából nem is olyan rossz az az alvás! – gondolja magában.
Reggelire édesanya a kedvenc ételét teszi elébe: zabpelyhes müzlit. Csakhogy Andrist a fáradtság annyira elgyengítette, hogy meg sem bírja fogni a kanalat. Kénytelen lemondani kedvenc ételéről.
Reggeli után kimegy a parkba a gyerekekhez. Összehúzza a szemét, mert kiszúrja a fény.
- Labdázzunk? – kérdik a gyerekek. De Andrisnak olyan nehéz a karja, a lába, mintha jókora vasgolyók lógnának rajta.
- Ma sincs hozzá kedvem – mondja elhaló hangon. – Játsszatok nélkülem.
- De unalmas vagy! – vágja oda a többi gyerek, és faképnél hagyják. Rá se néz senki egész délelőtt.
Andris alvás után vágyódik. – De buta voltam! Csak akkor van az embernek kedve mindenhez, ha alaposan kialudta magát. Csak akkor esik jól a játék, a tévézés. Csak akkor ízlik a kedvenc étele. Csak akkor tud játszani a barátaival.
Időközben Álommanó megtudta, hogy suttyomban Manócska is vele tartott a Földre. Mindenütt keresi, de sehol sem találja.
Remélhetőleg nem követett el valami csínyt a kis haszontalan! – gondolja rosszat sejtve Álommanó.
Aznap este Andris megkéri Manócskát:
- Ma ne szórj álomport az ajtónk elé. Nem szeretnék éjszaka ébren maradni. Mindenem fáj, a gyerekek meg nem akarnak velem játszani, olyan fáradt vagyok.
- Nem értem – mondja Manócska. – Mi, álommanócskák sosem alszunk, mégsem vagyunk fáradtak. De különösek vagytok ti, emberek! No, azért még itt maradok nálad egy kicsit, szeretném látni, amint elalszol. – De Andrisnak már le is csukódott a szeme.
Mivel Manócska ezúttal nem szórt láthatatlan álomport az ajtó elé, Álommanó hamarosan betoppan. Boldog, amikor rátalál Manócskára. Igaz, meg is szidja, de nem nagyon. Hanem amikor megtudja, hogy Manócska két éjjel is segített Andrisnak ébren maradni, komolyan előveszi fiacskáját:
- Mi elboldogulunk alvás nélkül, de az embereknél másképpen van. Ha egy ember nem alszik eleget, még meg is betegedhet. Te segíteni akartál Andrisnak, de kis híja, hogy kárt nem tettél benne. Ezért most megörvendeztetjük. Mától fogva, ha első szóra lefekszik, reggel jutalmul valami meglepetést talál a párnája alatt. No de most már szedelőzködjünk. Sok gyerek vár még az egészséges álomra!
Andris sokáig aluszik, átalussza majdnem az egész délelőttöt.
- De jót aludtam! És milyen éhes vagyok! Nagyszerű, süt a nap, mehetek a strandra a barátaimmal!
Amikor Andris be akarja vetni az ágyát, csudaszép tarka álomporgolyót talál a párnája alatt.
- De gyönyörűen csillog! Ezt biztos Álommanócskától kaptam! – örvendezik Andris.
És ezentúl valahányszor első szóra, morgás nélkül lefekszik, reggel valami meglepetést talál a párnája alatt.
Már egész gyűjteményre való álomgolyója van, és mindig ő nyer, valahányszor golyózik a barátaival.
Amit a szülőknek tudniuk kell
Ha a gyereket – mint legtöbb ideges szülőnek szokása – ágyba „toloncolják”, feledésbe merül az alvás természetes igénye. A gyerek az eljárást úgy éli meg, hogy semmibe veszik, és mindenáron figyelmet akar kikényszeríteni. Persze nem teszi fel magában célzottan, hogy „ha többször felkelek, megkapom szüleimtől a figyelmet, amire szükségem van”. Ezt a magatartást a szülők figyelme váltja ki, és a következőkben már automatikusan jelentkezik. A „Nem akarok aludni!” több figyelmet biztosít a gyereknek, mint ha szó nélkül, azonnal lefeküdne. Ehhez járul még a lehetőség, hogy elcsíphet valamicskét a televízióműsorból, vagy hogy tovább játszhat.
Hogyan viselkedjünk? A gyereket elsősorban ösztönözni kell, hogy maga is meg akarja változtatni magatartását. Ha azonban meg akarjuk neki magyarázni, miért van szükség arra, hogy magatartását megváltoztassa, várunk, amíg fel nem hagy a nemkívánatos viselkedéssel. A magyarázat vagy előzze meg, vagy kövesse az efféle szituációt, ugyanis ha közben próbálunk a lelkére beszélni, csak megerősítjük a helytelen viselkedésformát.
A nemkívánatos magatartás helyett kínáljunk a gyereknek olyasmit, ami legalább annyira vagy még inkább vonzó, mint a figyelem, amelyet mostanáig elért (hogy törődnek vele, hogy ő áll a középpontban…), és ezt alkalmazzuk következetesen. A hibás magatartásra viszont ne reagáljunk.
Gyakorlatban ez valahogy így festhet:
- Tudom, nem valami vidám dolog, hogy le kell feküdnöd, amikor mi még fent vagyunk. Nem is mindig könnyű ágyban maradni, miközben a másik szobában megy a televízió. (Beszélgetés a nemkívánatos magatartás bekövetkezése előtt. Az ösztönzés első lépése: A gyerek megértése, belehelyezkedés a gondolkodásába.)
- Amikor rendesen kialszod magadat, reggel szívesen beszélgetsz velem. Ennek mindig annyira örülök. De ha még fáradt vagy reggelinél, nem tudunk olyan jól beszélgetni. (Magyarázat: mi az oka a kívánt magatartásváltozásnak.)
- Felolvastam neked Andris történetét, aki sohasem akart lefeküdni. Én is szívesen játszanék veled ilyen „párna-meglepetést”. Szeretnéd? Ezt a játékot mind a ketten élveznénk! (Az ösztönzés második lépése: a felnőtt érdeklődése, a közös gondolkodás hangsúlyozása. A gyereket a kívánt magatartás-változás felé tereljük.)
- Tudod, minden játéknak vannak szabályai. Milyen szabályai lehetnek a mi játékunknak? Gondoljunk ki mind a ketten szabályokat, és ígérjük meg, hogy be is tartjuk őket. (Játékszabályok, megannyi utasítás a magatartás-változtatás módjához.)
- Ha gyorsan lefekszel, nemcsak jójcakátpuszit adok, hanem néhány percig itt ülök melletted. (Újabb megerősítés kilátásba helyezése.)
- De ha megint felkelsz, úgy teszek, mintha láthatatlan volnál. (Az eredeti megerősítés visszavonása.)
- Ám ha szépen ágyban maradsz, amiben egészen biztos vagyok, nemsokára megint bejövök a szobádba. Ha már alszol, megsimogatlak és adok még egy puszit. Másnap reggel pedig, amikor felébredsz, a párnád alatt valami meglepetést találsz. Lehet, hogy olyan golyót, amilyen a mesében van, vagy egy matricát, vagy valami más kedves apróságot.
Fontos, hogy kellően vonzó színben ábrázoljuk a gyereknek az új helyzetet, és hogy következetesen betartsuk a játékszabályokat. A „párna-meglepetés” formájában bekövetkező anyagi megerősítés ne álljon az előtérben. Legfontosabb, hogy a kívánatos magatartás megjelenésére azonnal figyeljünk. Az anyagi ösztönzésről lassan, fokozatosan lemondhatunk, mihelyt a kívánt magatartás már nem okoz nehézséget a gyereknek.
Ha azonban szorongás az oka, hogy a gyerek nem akar elaludni, ezt a programot ne erőltessük! Először fel kell deríteni, miből ered a szorongás. A tüneti kezelés önmagában nem elég. Adott esetben forduljunk pszichológushoz. Vegyük komolyan gyermekünk szorongását, ne próbáljuk erőszakkal kibeszélni belőle. Beszéljük meg a gyerekkel a különböző lehetőségeket, amelyek segíthetnek, hogy biztonságban érezze magát, és megszabaduljon a szorongásától.
